Megjelent új Katolikus falinaptárunk a 2019-es esztendőre, amit ez alkalommal is az esztergomi Keresztény Múzeummal együttműködve készítettünk el.

A nazarénusok köréhez tartozó festőművész, Joseph Anton Nikolaus Settegast (Koblenz, 1813 – Mainz, 1890) tizenkét lapból álló sorozatát, Simor János érsek, az esztergomi Keresztény Múzeum alapítója vásárolta meg, feltehetőleg 1875-ben. A színes akvarellképek 1862 és 1875 között készültek, és az Oltáriszentséghez kötődő szentek életéből egy-egy jelenetet ábrázolnak.

2020-ban Budapest ad otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A jelentős eseményre készülve 2018-ban a pesti Vigadóban „Átlényegülés” címmel rendezett kiállításon láthatja a műveket a közönség. 2019-es naptárunkban e tizenkét képet találhatjuk meg, tematikusan az egyes hónapokhoz kapcsolva, igényes nyomdai kivitelben.

Naptár 2